Igen! Már büszkén kimerem jelenti, hogy szeretem az ŐSZT! Hosszú idő után idén először (nem viccelek) ismét izgatottan állok az ősz elébe. Eddig minden évben az ősz beköszöntével csak a nyár és a napsütés elmúlása, a latyak, a hideg és az eső jutott az eszembe. De ebben az évben valami megváltozott bennem. Ismét.

Szabadnapom volt és épp nem siettem sehova. London egy kellemes, fákkal körülvett zöldövezeti részén sétáltam (ez a város mindig meg tud lepni a rejtett szépségeivel), és szabadjára engedtem a gondolataimat. Séta közben eszembe jutott egy pár nappal korábbi beszélgetés egy fantasztikus emberrel, aki emlékeztetett rá, hogy mennyi szépség rejlik az őszi falevelekben. Lassítottam a már amúgy is lassú lépteimen – tényleg lassítottam, ami számomra egy komoly kihívás, mert általában futólépésben közlekedek- és csak figyeltem, szemléltem és élveztem az enyhén párás, kicsit csípős levegőt. Már nem is emlékszem mikor voltam ennyire hálás a lehulló őszi falevelekért. A sárgákért, barnákért, vörösökért, narancssárgákért, a megszámlálhatatlan színárnyalatért. Hirtelen láttam magam kicsi gyerekként, ahogy az óvodából hazafelé menet boldogan rugdosom a faleveleket és több sem kellett… Azon az októberi napon önfeledten elkezdtem játszani. Jól esett beletúrni az avarba és nem törődni azzal, hogy a szembejövő idősebb hölgy vajon mit gondol rólam. Igen! Ez az az ősz, amit szeretek, és amit hosszú időre elfeledtem.

Szerencsés vagyok, mert olyan helyen élek, ahol megtapasztalhatom mind a négy évszakot. Azon az őszi sétán rádöbbentem, hogy az évszakok (és a természet a maga ciklusaival) egészséges egyensúlyt csempésznek az életünkbe. Kiszámíthatóak, mert minden évben visszatérnek, viszont ezzel együtt változást is hoznak az életünkbe. Tudjuk, hogy egyikük sem tart örökké, azonban az is biztos, hogy egy év múlva ismét visszatérnek a sajátos jellemzőikkel.

Hogy mit hoz az ŐSZ? Hogy mit is „látok”, amikor az őszt magam elé képzelem és megszemélyesítem? Egy érett személyt látok magam előtt kiapadhatatlan bölcsességgel. Talán nem véletlen, hogy ebben az évszakban a természet is arra ösztönöz minket, hogy visszanézzünk, összegezzünk, és bölcsességgel befeléforduljunk. A nappalok is rövidebbek és még az időjárás is mogorvábbra fordul, mintegy egy tanítómester, aki hazaküld minket, hogy több időt töltve magunkkal elvégezzük a házi feladatunkat és megtanuljuk a leckénket.

Ilyenkor olyan jól esik begubózni egy bögre forró csokival/forralt borral/teával a kezünkbe és kicsit elmerengeni. Ahogy a fák ragaszkodás nélkül lehullajtják a leveleiket, hogy a téli pihenő időszak után tavasszal ismét megújuljanak, úgy ősszel mi is elengedhetjük mindazt, ami már nem szolgál minket. Azonban ahhoz, hogy valami új köszönthessen az életünkbe, helyet kell adnunk, teret kell csinálnunk a lelkünkben. És ez ijesztő. Mert a régit már megszoktuk, már ismerjük és szorongás tör ránk, hogy mi lesz, ha elengedjük. Vajon mi vár ránk? Vajon mi vár ránk, ha elengedjük azt, amit már kinőttünk, ami már kicsit feszes, ami már nem illik hozzánk. Az elengedéshez és megújuláshoz le kell lassulnunk, meg kell állnunk és befelé figyelnünk.

Idén ősszel kényeztessük a testünket és a lelkünket, ami annyi törődést igényel. Egy kellemes séta, egy forró fürdő, egy pihe-puha sál vagy pulóver..

Ui: És ne felejtsünk el hálát adni… Minden nap!