Egy csomag / A history

Ratatouille

Most estem haza a munkából. Átlagos nap volt a mai, de elfáradtam. London kezdi megmutatni a hűvösebb arcát úgyhogy jól esett hazaérkezni a meleg lakásba. Kinyitottam az ajtót és a lépcsőn egy csomag fogadott. Ránéztem az ismerős, hullámos betűkre. A címzésen a ‘Szülinapos’ Molnár Blanka állt. Mosolyogva lépcsőztem fel a szobámba, hogy kinyissam a meglepetést. Még egyszer elolvastam a címzést, majd feltéptem a borítékot.

Elöntöttek az érzelmek és nem tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek. De minek is akartam volna? A csomagot E. barátnőm küldte, aki valahogy mindig ráérez, hogy mikor van a legnagyobb szükségem rám (és nem csak a születésnapomon). Biztos nektek is van olyan ismerősötök, barátotok, rokonotok, akivel mindig ugyanott tudjátok felvenni a beszélgetés fonalát, ahol legutóbb befejeztétek függetlenül attól, hogy hány száz kilométerre, melyik kontinensen és melyik időzónában laktok és az sem számít, hogy néhány napja, hete vagy hónapja beszéltetek utoljára. E. ilyen nekem. Lassan 10 éve, hogy barátok vagyunk. A főiskolán olasz órán ült le mellém és megkérdezte van-e kész házifeladatom. Mint világéletemben mindig, most is volt. Odaadtam neki és ő meg gyorsan lemásolta. Onnantól kezdve az olasz tanárnő 10 percenként szólt ránk, hogy fejezzük be a dumálást, de nem állt be a szánk. Nem fogytunk ki a beszédtémából. Azóta sem. Az olasz csoport a következő félévben felbomlott (nem, nem miattunk). Mondanom sem kell, hogy egyelőre nem tanultunk meg olaszul, viszont mi megmaradtunk egymásnak. Mindennek 10 éve.

E. és én teljesen különbözőek vagyunk. Én a kiskocka, ő a gömb. Én görcsösen próbálkozom, ő lazán folyik. Én követem a szabályokat, ő fütyül rájuk. Én mindig tervezek, ő inkább a pillanatnak él. Ha együtt élnénk lehet megőrjítenénk egymást, de mégis sok a közös bennünk. A főiskola óta teljesen más úton járunk, de félúton valahol mindig találkozunk. Fél szavakból és gondolatokból értjük egymást és néma csendben is elvagyunk egymás mellett. Van egy közös múltunk, egy biztos alapunk, amire építkezhetünk.

Kifogyhatatlanul sok közös történetünk van. Bolondosak, viccesek, őrültek, szomorúak, mások számára érhetetlenek és értelmetlenek, de a mieink. Ma is emlegetjük, hogy amikor E. Belgiumban élt és hazai ízekre vágyott, egy látogatásom alkalmával vittem neki savanyú káposztát, ami beleborult a repülőgépbiztosra lezárt táskámba. (Azt a szagot, ami utána a táskámból áradt a legrosszabb ellenségemnek sem kívánom.) Vagy hogy mennyire hálás vagyok és mit jelentett, hogy az ő kis lakásában lakhattam, mielőtt elköltöztem az Egyesült Államokba. Vagy amikor egy nyári éjszakán Siófokon, amikor egy költözésnél kellett volna segítenünk pakolni, este nyolckor azzal köszöntünk el, hogy „csak leugrunk a sétányra egy gyrosért, nemsokára jövünk” és másnap reggel hétkor keveredtünk elő az egyik szórakozóhelyről.

A Tőle kapott csomag erre a 10 évre emlékeztet és arra, hogy mennyire hálás vagyok. Hálás vagyok nem csak E-ért, hanem mindazokért az emberekért az életemben, akikkel hosszabb-rövidebb időre összehozott a sors. Különösen azokért az emberekért mondok ma hálát, akik mind a mai napig mellettem állnak, és akiket barátoknak hívhatok annak ellenére, hogy már 3 éve nem élek Magyarországon.

Nem hiszek a véletlenekben. Abban hiszek, hogy mindannyiunknak van egy életútja és társakat kapunk erre az útra. Olyan társakat, akik tanítanak, elgondolkodtatnak, tükröt mutatnak, segítenek. Hiszem, hogy oka van annak, hogy azok az emberek voltak, vannak vagy lesznek az életünkben, akikkel már találkoztunk vagy találkozni fogunk. Lehet csak évekkel később döbbenünk rá az okokra vagy lehet soha nem is kapunk magyarázatot. Nem értjük, hogy valaki miért lép ki egyik pillanatról a másikra az életünkből vagy miért is abban a pillanatban toppan be, amikor nem is várjuk. De nem is kell okok, magyarázatok után kutatni. A barátok csak ott vannak és kész. Csak hogy érezd, hogy nem vagy egyedül. Hogy amikor azt hiszed, hogy elvesztél, jön valaki és megfogja a kezed vagy megölel. Vagy amikor úgy érzed nem érhet meglepetés, akkor érkezik egy csomag…

 ♥

I just arrived home after a long workday. London starts to show her colder side so it felt so comforting to step into the warm house. Lost in such significant thoughts that what should I eat I opened the entrance door and on the steps a package was waiting for me. I stared at the familiar wavy letters. ’For the Birthday girl, Blanka Molnar’. I smiled and ran upstairs to open my surprise. One more time I looked at the letters and tore the envelop open. Wave of emotions inundated me and could not hold my tears back. But why I even wanted to try to hold them back? The sender of the pack is E., one of my best friends, who – somehow – always feels when I need her the most (not just on my birthday). I suppose you also have friends, relatives with whom you can always pick up the thread of your conversation where you dropped last time (maybe days, weeks or months ago) no matter how many miles, continent and time zones stand between you.

This is E. for me. For 10 years we have been FRIENDS. She sat down next to me in the college on an Italian language class and she asked me if I had my homework ready. As always in my life before, I had. I passed it to her and in a rush she copied it. From that moment we embodied the nightmare of our Italian teacher, who in every ten minutes warned us not to chat. But we have not run out of topics to chat about. I hope we will never do. In the next semester the Italian group split up (no, not because of us) and I have to admit, that we still do not speak Italian, but for 10 years we have been friends.

E. and I are like fire and water. I am like a little cube, she is the sphere. I am trying really hard, she flows. I follow the rules, for her rules are suggestions. I always have plans, she goes with the flow. If we would live together maybe we would kill each other after a week. BUT! But we still have a lot to share. Since we graduated from college we follow different paths of life, we live in different cities but half way we always meet somewhere. We understand each other even without words. We have a history, a strong foundation.

We own an endless storyboard with funny, sad, crazy stories. Some of them are maybe meaningless and inexplicable for others, but they mean a lot for us. We will never forget how much we laughed when I visited her in Belgium. She craved for some Hungarian flavours so I brought some Hungarian pickles into Belgium, but the bag of the pickles started to leak in my sealed luggage. (I still remember that penetrating smell in my suitcase). Or I will always remember how thankful I am that I could live in her small flat before I moved into California. Or when on a crazy night in Siófok when we should help in a moving from one house to another we said a quick goodbye and left with a ‘we-just-grab-a-gyros-and-soon-we-will-be-back’ and we arrived home at 7am in the morning after dancing all night.

Little pieces of surprise pack pulled out all these memories. It reminded me of the last 10 years and how grateful I am. Not just for E. but for everybody who appeared in my life for shorter or longer period. But today I would like to say special thank you for those people, who are still standing by me and whom I can call FRIENDS, however I have not been living in Hungary for 3 years.

Coincidence does not exist. Too many ‘coincidences’ happened in my life. I believe that we are here to find and follow our own path and we get some support and company for this trip. These people are here to teach, to make us think, to show a mirror and to support. I believe that these people appear or disappear in and from our life with a reason. Maybe today we do not understand why people decide to step out from our life from one day to another or how can it happen that when you least expect somebody knocks on your door. Maybe we get an explanation, a reason in a year or later or maybe never. Maybe we do not need that explanation or reason. Friends are just ‘simply’ there. For you, for me, for everybody. Just to feel that you do not have to follow your path by yourself. Just when you feel to be lost somebody comes and holds your hand. Or when you do not expect any surprise, a package arrives…

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s