Tudtad, hogy egy átlag embernek naponta 30 000 gondolata van? Minimum.

Néha úgy érzem nekem 60 000. Sokat gondolkozom, sokat analizálok. Lehet néha túl sokat is. Nem érzem, hogy ezzel baj lenne (egy Enneagram 6-os típustól ez nem meglepő, de erről majd később), azonban ha mindez bennragad… Ha elakadtam egy gondolatspirálban, akkor általában jöttek a barátok és kizökkentettek. De mi van akkor, ha a barátok és a család sok sok ezer kilométerre laknak és egy óceán, valamint néhány időzóna elválaszt minket egymástól. Ők már alszanak, amikor én nagyon nagyon küzdök az engem elöntő tengernyi gondolattal és nem tudom melyik hullámmal tudok kiúszni a partra.

2011 szeptemberében új fejezetet nyitottam az életemben, amikor Kaliforniába költöztem. Nem tudtam hogy kezeljem a rám zúduló élményáradatot, az új ingereket és élményeket. Úgyhogy nekiálltam kiírni mindent magamból. Az írás segített rendbeszedni a kósza gondolatokat és erőt adott. Azóta már az ötödik naplómmal osztom meg a mindennapi történéseket, az Aha-élményeket, az örömöt és a bánatot. A naplóim a pszichológusaim, sok sok élmény, érzés és titok őrzői. Ha valami nagyon zavar vagy épp a hála érzése önt el, leírom őket és így sokkal egyszerűbben fel tudom dolgozni a velemtörténteket. A barátok ugyanúgy mellettem állnak, de az élet zakatol és néha úgy érzem nem tudok lépést tartani, még akkor sem ha ők fogják a kezem. Az írás segít feldolgozni a mindennapi élményeket. De! Ott az a DE! A naplóim nem beszélnek, és hiányzik a visszajelzés. Szeretném érezni, hogy nem vagyok egyedül a gondolataimmal. Habár az életem darabjait nekem kell összeilleszteni, lehet valaki, valahol átélt valami hasonlót. Ezért született meg a blog gondolata. Egy visszajelzésért, egy igenért vagy épp egy nemért. Egy egyetértésért vagy épp egy ellenkezésért.

Te mit gondolsz? Hogy látod?

♥

Did you know that an average person has at least 30,000 thoughts a day? Sometimes I feel I have 60,000. I love analysing and pondering. Sometimes maybe I am pondering too much. I do not feel that this means that something is wrong with me (especially that I am Type 6 in Enneagram, but I let’s talk about this later), but when these thoughts are stuck… When I felt jammed in a spiral of thoughts usually my friends pulled me down from the clouds. But what happens if my family and friends live thousands of miles away in another time zone and an ocean separates us. They already have their sweet dreams when I am struggling with the seas of thoughts and I do not know with which wave I would be able to swim to reach the shore.

In September 2011 I started a new chapter of my life, when I moved into California. New emotions, stimuli, a new continent, a new country and I felt overwhelmed. So I started to jot my thoughts down. Writing helped me processing my new life and gave me the strength to cope with the hurdles I had to face with. Since then I am sharing my everyday, my Aha-moments, my joy and my sadness with my fifth notebook. My diaries embody in one person my psychologist and the guardians of many secrets, feelings and experiences. If something bothers me and I cannot cope with it or I just feel limitless gratitude I share it with the blank pages. My friends have been still standing by me, but Life dashes like the TGV and sometimes I lose the track even if my friends hold my hand. But! There is a BUT! My diaries cannot express themselves, I do not hear their voice. I would like to feel that I am not alone with my though ts. Somewhere, somebody already felt the same, lived the same. That’s why this blog came into existence. For a feedback, for a voice. For a yes or for a no. For agreement or for disagreement.

What do you think? How do you think?